Világszerte 153 millió olyan gyermek él, aki elvesztette egyik vagy mindkét szülőjét. Magyarországon közel 23 000 gyermek nevelkedik gyermekvédelmi gondoskodásban. Az SOS Gyermekfalvak a világ 134 országában biztosítanak családot nevelőszülő hálózatán és gyermekfalvain keresztül a szüleiket nélkülöző gyerekeknek. Magyarországon közel 400 kiskorúnak biztosítanak szerető otthont. Az SOS Gyermekfalvak több évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi szervezet. Öt kontinensen 134 országban van jelen, több mint 82 000 gyermeket nevel nevelőszülőknél és ifjúsági házakban, világszerte további 328 700 gyermeket és felnőttet segít programjaival. Így indult minden A klasszikus SOS Gyermekfalu koncepciója a II. világháború…
Teljes cikkCímke: jótékonyság
Nem tudod, mire költs 500 forintot? Mutatjuk!
A modern társadalom, vagyis a fejlett országok nagy átlagának számára evidens a folyó víz, az áram, hogy nem csak vasárnap kerül hús az asztalra. Éjszaka töltőre rakjuk a mobilokat, bägelt reggelizünk, a nap folyamán tesszük a dolgunkat. Jó esetben mi irányítjuk az életünket, hiszen az olyan alapfeltételek, mint a munkahely, és az ezzel járó anyagi juttatások mindenki számára elérhetőek. Talán csak az esti híradót figyelve jut eszünkbe, hogy léteznek harmadik világbeli országok, ahol mindez csak álom. Megrázó fotók csontsovány, felpüffedt hasú afrikai kisgyerekekről, akiknek arcát belepik a legyek. Haiti árvák,…
Teljes cikkA Teréz Anyuk és Apuk virágzásának kora – önkéntes újvilág
Mindannyiunk élete küzdelem. Van e értelme segíteni másokon, amikor magunkon is alig-alig tudunk? A komolyan gondolt jótékonyság valóban gyógyító erővel bír? Jónak lenni, önzetlenül, önként segíteni valakinek, mindenféle presszionálás és anyagi ellenszolgáltatás nélkül, jó! De, vajon minden szentnek maga felé hajlik a keze? Szociálisan érzékenyen önként és dalolva, egyre többen éreznek rá az önkéntesség és adományozás világára. Amellett, hogy divatos, módi lett jónak lenni, vannak, akik ösztönösen cselekednek és legalább olyan komolyan gondolják a jótékonykodást, mint életük egyszerű, hétköznapi pillanatait. Talán születni kell rá, talán elég, ha megérint a minket…
Teljes cikkNem tudott választani, így megvett egy egész menhelyet
A nőkre húzott sztereotípiát, nevezetesen hogy döntésképtelenek vagyunk, olykor pozitív tulajdonságként is jegyezhetjük. Ez történt nemrég, az izraeli Danielle Edennel, kinek látogatása a legjobb dolog volt, ami az ominózus menhelyen található ebekkel történhetett. Danielle, és férje Rob Scheinberg 2014-ben alapította a Dog Tales (Kutya Mesék) névre keresztelt meseszép, több mint 202 ezer négyzetméteren elterülő farmot, mely azóta is otthont ad mentett ebeknek és lovaknak King City-ben, Kanadában. Legutóbbi látogatásuk egy izraeli menhelyen még a házaspár munkásságában is egyedülálló esemény, pedig ők ketten sok éves, nemzetközi állatmentésben szerzett tapasztalattal rendelkeznek. Az…
Teljes cikk