Igazán hűsítő programnak adott helyet Szeged a májusi kánikulában: a Klauzál térre költözött a fagylaltkészítők krémje, hogy idén is összemérhessék tudásukat a legek legjobbjai. A fagylaltok mellett pedig a főszerep az ínyenc kóstolóké volt, akik őszintén hódolhattak édes vagy éppen sós szenvedélyüknek. A tavalyi évben újra nyitott szegedi Virág Cukrászda adott otthont 2017-ben a fagylaltkészítők legnagyobb versenyének. Minden évben új ízeket találnak ki a mesterek a nagyközönség legnagyobb örömére. 2017-ben a győztes, a balmazújvárosi Centrum cukrászda Mascarponés túrókrém sós karamellel fagyija lett, melynek megálmodója Eszenyi Ferenc kézműves nívódíjat is kapott….
Teljes cikkCímke: mestercukrászat
Prémium szolgáltatás a szegedi cukrászat fellegvárában
Zserbó, dobostorta, operaszelet is van azok között a tradicionális édességek között, amelyeket a hat év után újra kinyitott Virág cukrászdában lehet megkóstolni. A szegedieknek a Virág cukrászda azt jelenti, mint a pestieknek a Gerbeaud, az egrieknek a Dobos, ezért nem csoda, hogy a bezárások alatt is a figyelem középpontjában maradt a kávézó. A kétezres évek elején, épp egy kényszerű bezártság alatti rekonstrukció alatt ismeretlen freskókra bukkantak a kibontott falak mögött az 1876 előtti évekből. A rekonstrukció belsőépítészei szerint soha nem derült volna ki, hogy milyen lehetett az alföldi polgári díszítőművészet…
Teljes cikkZuglóban vert gyökeret Budapest első boutique cukrászdája
Zuglóban, a Mogyoródi út és a Pillangó utca kereszteződésében, a Lidl áruházzal szemben látható egy magas irodaház. Ott, az irodaház aljában, a sarokban, szemek elől elrejtve várja az édesszájúakat a Tulipán Cukrászda. Nikola Marianna Rahellel a cukrászda tulajdonosával beszélgettünk az üzlet kínálatáról, az ízekről, a tervekről. Arról is szó esett, hogy miért éppen ilyen eldugott helyen nyitotta meg a cukrászdáját és arról, hogy nemsokára weben keresztül is lehet majd gyönyörű cukrász díszeket, bonbonokat, egyedi tortakölteményeket rendelni. Mit jelent a szlogene, hogy cukrászda boutique ízekkel? A hagyományos…
Teljes cikk