Olvasni… Arany…

Olvasni… Arany…

Nagyszalontán kezdődik március 2-án az Arany János-emlékév, amely a költő születésének 200. évfordulója előtt tiszteleg – közölte a Magyar Tudományos Akadémia az MTI-vel. Az Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia 2017-et Arany János-emlékévé nyilvánította, amelynek fővédnöke Lovász László, az MTA elnöke. Az intézmény létrehozta az Arany János Emlékbizottságot, amelynek feladata a tudományos rendezvények megszervezése, a különböző megemlékezések figyelemmel kísérése és közvetítése. Az emlékév keretében május elején tudományos ülésszakot rendeznek az Akadémia közgyűlésén. Ősszel Debrecen és Nagykőrös, majd ismét Budapest a legfontosabb ünnepségek színhelye. Kiállítás lesz többek között Nagyszalontán, Nagykőrösön, a…

Teljes cikk

Klasszicista hadtörténeti emlékek karnyújtásnyira

Klasszicista hadtörténeti emlékek karnyújtásnyira

A Komáromban található Monostori Erőd Európában is páratlan méretű klasszicista hadtörténeti műemlék. Vizeli Csabával, az épületet üzemeltető nonprofit kft. ügyvezetőjével arról beszélgettünk, miért érdemes célba venni Komáromot ezen a nyáron.       Olvasom, hogy Közép-Európa legnagyobb erődrendszere a komáromi. Itt is használt a pázsitnak a megöntözés, a „pártos honfivér”?  Érdekesség, hogy ezt az erődöt sosem érte ostrom. Ez Közép-Európa legújabb és legnagyobb erődrendszere, de mire húsz esztendő alatt elkészült, a haditechnika már meghaladottá nyilvánította. A múlt század nagy részében a Vörös Hadsereg használta, a millennium óta működteti, renoválja és…

Teljes cikk

Ezek a legjobb kulturális programok a nyáron

Ezek a legjobb kulturális programok a nyáron

Itthon nyaralsz? Szívesen vennél részt egy koncerten, kiállításon vagy épp színházi előadáson? Máris mutatjuk a legjobb vidéki úti célokat, hogy tartalmasan teljen a pihenőidőd.       Művészetek Völgye A 26. alkalommal vár mindenkit a Művészetek Völgye a Balaton-felvidék legapróbb településein július 22–31. között. EFOTT Fesztivál A tó partján az elektronikus zene rajongóinak minden eddiginél erősebb kínálattal kedveznek a fesztivál szervezői Velencén, július 12–17. között. VeszprémFest A 13. alkalommal megrendezett fesztiválon a Vár nagyszínpada öt estén át várja a minőségi zene rajongóit Veszprémben július 13–17. között. Rozé, Rizling és Jazz…

Teljes cikk