Tragédia a cári családban

russian-3520149_960_720

Ugye mindenkinek rémlik a szép mese Anasztáziáról, akit hazarendelt a nagymamája, hogy hercegnő lehessen, majd hajszálon múlt, hogy a drámai fordulatot nem vettek az események? A történet egy része tényleg csak mese – vagy kitudja … Ami biztos, hogy Anasztázia, az orosz nagyhercegnő, valóban élt, csak azt nem tudni biztosan, hogy az orosz forradalom idején őt is kivégezték-e a családjával együtt, vagy sem… Bizonyíték, természetesen, mindkét verzióra van. Nem is kevés… 

Ki-kicsoda a mesében?

Anasztaszija Nyikolajevna Romanova nagyhercegnő 1901. június 18-án született II. Miklós orosz cár és Alekszandra Fjodorovna cárné negyedik lányaként. Születése nagy csalódás volt az udvarban, ugyanis mindenki fiút remélt. Sorban születtek a lányok a cári családban: Olga, Tatjana, Marina, majd következett Anasztázia, végül a trónörökös fiú, Alekszej is megérkezett 1904-ben. Mivel az idősebb nővérek és Anasztázia között viszonylag nagy volt a korkülönbség, Anasztázia inkább az öccsével és Marina nővérével szeretett játszani, velük érzete magát a legjobban. Nagyon eleven kislány volt, ő volt a mókamester a családban, mindig valami tréfán, huncutságon törte a fejét, amivel aztán jól elszórakoztatta kisöccsét és nővérét, és őrületbe kergette idősebb nővéreit, Olgát és Tatjanát. A korkülönbségek ellenére a testvérek nagyon szerették egymást, azt lehet mondani idilli családi szeretet uralkodott a palotában.

68a6432c94f8959ef43c14c51da2a0fe

Marija Fjodorovna, a mesében is láthatott „jóságos” nagymama, vagyis az özvegy cárné II. Miklós édesanyja volt. Csakhogy, a valóságban közel sem volt egy erdei házban kötögető, sütit sütő kedves nagymama. Ahogy a család gúnyolta, Mimi vagy Minni, egy igazi házisárkány, egy gonosz anyós, egy zsarnok anya lehetett, aki minden áron meg akarta tartani befolyását a fiacskája, a cár felett. Mondani sem kell, adódtak ebből konfliktusok a menyével. Az unokáit azonban imádta, és mindig engedékeny is volt az irányukban.

b8c4a39aef744a5f12a5dd5e76f811d2

Grigorij Raszputyin volt a mesebeli gonosz mágus, aki a valóságban is ott volt a cár életében. A családban gyakorta megjelent a vérérzékenység, ami az ifjú herceget is sújtotta. Raszputyin, egyházi személynek, vándorló szerzetesnek adta ki magát. Elhitette, hogy csodatévő hatalommal bír és meg tudja gyógyítani a herceget. Eléggé egyértelmű a csalás, de a cárevics szülei annyira kétségbe voltak esve az öröklés kérdése miatt, hogy mindent elhittek neki, Anasztázia pedig különösen felnézett rá. „Bizonyíték” gyanánt szolgált, hogy látta, amint öccse állapota javulni kezd a Raszputyin féle kezelés hatására. Amennyire a család bálványozta őt, a nép legalább annyira gyűlölte és szélhámosnak tartották. Szoros kapcsolata a cári családdal, megrengette a hitet a népben a vezetőikkel kapcsolatban. Raszputyinnal 1916-ban Péterváron végeztek, így néhányan abban reménykedtek, hogy ezzel egyidőben végre lemond a cár is.

Háború és az utána kezdődő legendák

Oroszország belépett a világháborúba, így aztán még jobban utálta a nép a német származású cárnét. Pedig a szerencsétlen Alekszandra cárné a két nagyobb leányával még kórházi ápolónőnek is beállt, hogy kivegye részét a szörnyű időszakban. A két kisebb cári lány rendszeresen látogatta a katonákat, és apróbb szívességeket is tettek nekik: leveleket írtak helyettük, felolvastak nekik és beszélgettek velük.

A február 23-i polgári forradalom után a cári család házi őrizetbe került Carszkoje Szelóban, majd Tobolszkban, végül Jekatyerinburgban. Itt Ipatyev-házban szállásolták el őket. Július 16-án éjjel a foglyokat őrző parancsnok, Jakov Jurovszkij leküldte a családot a pincébe, miszerint családi fényképezés lesz. Fotózás helyett felolvasták nekik a halálos ítéletüket, majd vaku helyett, sortüzet kaptak. A hentesek a puskapor füstje miatt kinyitották az ablakokat, csakhogy pechükre, a négy lány közül három sikoltozva felült, mert a fűzőjükbe varrt ékszerekről visszapattantak a golyók. A katonák nem mertek újra lőni, félve a hangzavartól és az odacsődülő néptől. Ezért puskatussal agyonverték a lányokat. Ezután mindenkit becsomagoltak az ágyneműjébe és kivitték őket a város melletti erdőbe. A tetemeket savval leöntötték, majd elégették őket.

Ezen a ponton kezdődnek meg a legendák. Egyes források szerint, ugyanis, Mariját bensőséges kapcsolat fűzte az egyik őrhöz és emiatt a hercegnők el tudtak szökni délre. Vannak azonban, akik a mai napig állítják, hogy a Romanovok nem is haltak meg, hanem külföldre szöktek és ott élnek álnév alatt. De, hogy ebből mi igaz, azt valójában senki sem tudja.

A mese valóságalapja:

A Romanov családról és általában az orosz uralkodókról tudni kell, hogy elképzelhetetlen vagyont halmoztak fel. II. Miklós cár akkoriban a világ egyik leggazdagabb emberének számított. A Romanov család orosz cári része ugyan halott volt, de éltek rokonaik külföldön és tehetős barátaik szerte a világban. Ha Anasztáziáról kiderült volna, hogy tényleg életben van, vagyonos családja tárt karokkal várta volna vissza. Így pedig már érthető, miért indult be az Anasztázia-láz a szegény oroszok között. Aki csak egy kicsit is hasonlított rá, megpróbálkozott elhitetni a családdal, hogy ő az igazi Anasztázia. A legtöbbjükről persze pillanatokon belül kiderült, hogy hazudnak. Kivéve egy esetet!

A leghíresebb ál-Anasztázia Anna Anderson volt. A nőt 1920-ban, egy évvel a kivégzés után húzták ki egy berlini csatornából, ahová azért ugrott be, hogy öngyilkos legyen. A rendőrök azonban időben megmentették és sokkos állapotban kórházba szállították. Annának nem történt komolyabb baja némi fejsérülésen kívül, ami a későbbiekben remek hivatkozási alapot nyújtott neki. Lábadozási ideje alatt egy újságot lapozgató nővérnek feltűnt, hogy az ágyban fekvő Anna mennyire hasonlít Anasztázia cárkisasszonyra. A hír futótűzként terjedt, és mindenki lázba jött. A család persze látni akarta a lányt, aki megdöbbentő részletességgel számolt be egyes családi titkokról, eseményekről, olyan dolgokról, amiket csakis Anasztázia tudhatott. Ha valamiben kételkedett vagy nem tudta a választ a feltett kérdésre, a fejsérülésére hivatkozva azt mondta, minden nagyon zavaros, a sérülése óta nem emlékszik pontosan dolgokra, nevekre, dátumokra, no meg persze a hatalmas sokk is összezavarta. Mégiscsak végig kellett néznie a családja halálát. Történeteivel a Romanov család egyik felét meggyőzte, a másik felét nem. Több mint hatvan évig ment a vita a kilétéről. Egyszerűen nem lehetett megállapítani teljes bizonyossággal, hogy tényleg ő-e Anasztázia vagy sem. A kérdést a tudomány tisztázta végül: 1984-ben meghalt Anna, akitől szövetmintát vettek. Ezt elemezve a tudósok és doktorok csoportja egyértelműen megállapította, hogy a nő nem Romanov-leszármazott, hanem egy lengyel parasztlány, bizonyos Franzisca Schanzkowska.

Szerző: Zsidákovits Lulu Dóra

Related posts

Hozzászólás